"Change was in the air. There was only one question: When?"
A Tuck Everlasting (2002), magyarul az Örök kaland, egy érdekes, romantikus film a Szívek szállodájából ismert Alexis Bledellel (Winnie Foster) a főszerepben. Az alkotók bizonyosan építő jelleggel fűzték tele a történetet a "Ne félj a haláltól, örülj neki, mert az élet része!" című szösszenettel, amivel egyébként nincs is semmi baj, mert így is van, nekem mégsem tetszett az a bizonyos "small talk" a csónakban, mikor Jesse apja le akarja beszélni a szerelmes Winnie-t arról, hogy igyon az örök élet vizéből, ugyanis nekik az élet már nem élet, ők nem élnek, csak vannak. Ők ugyanis nem változnak. Vitatkoznék. Testileg valóban, lehet, hogy nem változnak, azonban a lelkük, a szellemük nap, mint nap, percről percre változik, csak úgy, mint egy halandó emberé. Hiszen ha nem így lenne, hogyan is eshetett volna szerelembe Jesse Winnievel? Az már más kérdés, hogy évezredek múlva, a "Homo electonicusok" között eléggé bután festenének Homo sapiens sapiensekként, de ez egy másik kérdés.
Az sem tetszett, hogy a végén arra hivatkozva, hogy a saját életét éli, nem a szerelmet választja. Hiszen akkor, abban a pillanatban az jelenti számára a boldogságot, az életet, nem? Nem kellett volna feltétlenül innia az örök élet vizéből, hogy valamennyi időt együtt töltsenek. Vagy várt egy ideig és nem jött vissza a szerelme, közben beleszeretett valaki másba? Nem igazán értettem a végén a szálakat. Bogozd ki!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése