2011. november 30., szerda

Mozidélután

Nos, akkor jöjjön megint egy kis filmajánló.


Az első, ami ma lepergett szemeim előtt, a Melankólia volt, melyet Lars von Trier rendezett. Én kivételesen nem a botrányokból emlékszem a nevére. Nem. Én onnan, hogy a film elég érdekesen kezdődik. Elöljáróban mondjuk még annyit érdemes tudni erről a filmről, hogy már akkor látni akartam, mikor először hallottam/olvastam/láttam róla. A főszereplője ugyanis Kirsten Dunst és megfogott a művészfilm jellegével. Na de térjünk is vissza a film elejére. Nos, érdekesen kezdődik. És nemcsak érdekesen, de lassan is. A szó inkább negatív értelmében. Meg is néztem gyorsan, meddig is fog ez tartani. Akkor még soknak tűnt az a 2 óra, de nyugtatott a tény, hogy nem lesz végig ilyen impulzusmentes, ha szabad így fogalmazni. Szóval ezután a vontatott bevezető után kerül vászonra a rendező neve és a film címe. Hát innen emlékszem én. Most viszont a filmről van szó! Nem akarok lelőni semmilyen poént, szűkszavú leszek. Furán kezdődik, még furábban folytatódik, aki nem nyitott a borongós hangulatú, olykor "A nagy halra" emlékeztető fura stílusú filmekre, annak lehet jobb lesz mást választania. 
Most sokan biztos azt gondolják (és valószínűleg igazuk is van), hogy csak azért mondom ezt, mert nem értettem a filmet. Mindenesetre nekem végeredményben tetszett, bár utána rögtön meg kellett néznem egy másik filmet, hogy feldobódjon a hangulatom.


Ez pedig a Rio volt!!! Istenem, milyen régóta meg akartam már nézni! Talán tavaly ilyenkor óta, már nem is emlékszem! De tudom, attól féltem, hogy már az előzetesekben lelőttek minden poént, de szerencsére nem! Végigröhögtem az egészet, ja és szóljatok, hogy mindenképpen élnem kell még Brazíliában is!!!


És hát ezek után már nem hiányozhatott Po sem, aki nemcsak ügyefogyottságával, de megálmodóinak zenei ízlésével és bölcseleteivel is mindig megnyugtatólag hatnak rám. Hisz everybody likes kung-fu fighting! Remélem lesz harmadik rész!

Szerelmetesen... a rabszolgád vagyok!

Egyik nagy kedvenc!! Régi, de szeretjük, because we are all slaves to love!

"You're running with me, don't touch the ground!
 We're the restless hearted not the chained and bound.
The sky is burning a sea of flame,
Though your world is changing I will be the same!
Slave to love.
(...)

The storm is breaking or so it seems.
We're too young to reason, too grown up to dream.
And the spring is turning your face to mine.
I can hear your laughter, I can see your smile.
Slave to love and I can't escape!
I'm a slave to love."

2011. november 23., szerda

Sírj velem!

Hát akkor lássuk a ma esti bőgető listát! Mert meg kell próbálnunk mindent, hátha jobban érezzük magunkat tőle. Vagy csak szimplán hamarabb elfogynak a könnyeink, és többé nem is kell majd sírnunk.
De hiába tudjuk, hogy nem szabad, mert minden jó lesz majd ezután, egyenlőre még itt és most vagyunk... hát sírjatok velem!

2011. november 20., vasárnap

Felkerül a polcra

Nevelésük titkai

O'Connell visszatér

És végre megint! Igen! A múmia visszatér!!
A múmiákat és bőr alá befurakodó rovarokat leszámítva ez a film egy álom! A pasi egy álom, a nő élete egy álom, régészkedni egyiptom elveszett piramisaiban és templomaiban egy álom, és ne feledkezzünk meg a helyes Oded Fehr-ről és a halálian ügyefogyott testvérről se.


No meg a kedvenc idézetekről:
Jonathan: "Nem csináltam semmit! Mostanában..."
Rick: "Te nyugodj meg! Te nagy bajban vagy! Te szállj be a kocsiba!"
Alex: "Attól, hogy gyerek vagyok, még nem vagyok hülye!"
Jonathan: "Ha azt látod, hogy valaki sikítva kirohan, csak én vagyok..."
Imhotep: "Azt is hallottad, ha hét nap múlva nem lépsz be a piramisba, a nap szétéget?" - Alex: "Ez a rész kimaradt!"
Evy: "Határozottan emlékszik Rád!"
Rick: "Hozd a motyót!" - Jonathan: "Tele a kezem!" -  Rick: "Hozd!" - Jonathan: "Hozom máris!"
Izzy: "Bármikor veled vagyok, mindig meglőnek! Legutóbb seggbe lőttek! Még most is azt siratom."
Izzy: "O'Connel! Ezért kopaszra nyírhatsz, legyantázhatod a lábam és szörfözhetsz rajtam!"
Rick: "Izzy, igazad volt!" - Izzy: "Miben?" - Rick: "Le fognak lőni!"
Izzy: "Hacsak nem a Te módszerrel megyünk, törve-zúzva, a barátodat lelövetve!"
Jonathan: "Az istenek se vehetnék el tőlem." - Izzy: "Hé! Az az enyém, girnyókám!"
Alex: "Na hol a vizem? Jég nincs?"
Izzy: "És mégis mivel töltsem fel?"
Jonathan: "Gyere a papához!"
Lock-Nah: "Megölhetem már?" - (...) - Hafez: "Szerezd meg a karperecet!" - Lock-Nah: "Örömmel!"
Jonathan: "Látod a szent köveket? Oda sose mennek!" - piros turbános őr: "Ez biztos?" - (...) - Jonathan: "Bocsi! Tévedtem!"
Rick: "Tudod, apának lenni nem túl könnyű!" - Alex: "Aha. De egész jól csinálod!" - Rick: "Kösz!"
Jonathan: "Azt ugye tudod, hogy ehhez olyan kell, aki tud óegyiptomiul olvasni. Nem tudom, neked hogyan megy, nekem elég gyéren."
Izzy: "Mi lesz? Mozogjatok már! Tempó, tempó! Nem érek rá egész nap!"
Jonathan: "Húzz fel, húzz már fel! Várj! Engedj le, engedj le!" - Rick: "Az életed többet ér, te lökött!" - Jonathan: "Dehogyis!" (...) Húzz fel!"
Izzy: "O'Connell, most kik voltak a nyomodban?" - Rick: "Csak a szokásos... Múmiák, pigmeusok, nagy bogarak." 
Jonathan: "A feleségem fejére esküszöm, nem tudom, miről van szó!" Izzy: "Nincs is feleséged!"


Sajnos csak ennyire futotta, de legközelebb majd bővítem! ;)


És ha valakit érdekelnek az egyiptomi misztikumok, ezt idézetvadászat közben találtam a neten: Elisabeth Haich: Beavatás

Bye-bye Baby, Goodbyeeeeeeeeeeee!

Hangulatvarázsló:
The Bay City Rollers


És ha már itt tartunk, az előbb ért véget a csöpögős tinirománc Mandy Moore-ral és az ellenállhatatlan mosolyú, vadító tekintetű Matthew Goode-dal, amiből szintén szeretnék két számot szívküldizni.


1) a prágai diszkóban dübörgő száma amit nem találok vááááááá  
éééés
2) a berlini love paraden elhangzott, annak szlogenjeként is helyt állandó You're Free!


De mivel kénytelen voltam végighallgatni a teljes listát, hogy megtaláljam az első számot, ezért ajánlok nektek még párat! ;)


Illetve ajánlanék, de annyira nem tetszettek! 


Amiért most kárpótollak Titeket egy idézettel (a szinkronizált változatot már elfelejtettem, bocsi):
"Because the things you're scared of are usually the most worthwhile."

Folyamatban

Természetesen nem csak ez a három könyv van jelenleg terítéken, igazán úgy izgalmas ám, ha minimum 5 könyvet olvas az ember egyszerre!


A járatlan utat (M. Scott Peck) már évekkel ezelőtt megvettem és folyamatosan terveztem elolvasását, amit három hónappal ezelőtt úgy tűnt, sikerül is megvalósítani, de ugye közbejött az Élet, így, nagy betűvel, meg Ő, még nagyobb betűvel, de ne térjünk el a tárgytól... Szóval ez amolyan segítsünk magunkon könyv, de (szerény véleményem szerint) a jobb fajtából. Van egy kellemes pszichológiai beütése, talán azért, mert pszichológus írta, a lényeg, hogy eddig tetszik, csak ugye tanulni, változtatni nem egyszerű, ahogy Peck úr is mondaná, nehéz. Ez egy folyamat és én most ennek a (hosszúra nyúló) folyamatnak a része vagyok.


Ahogy része vagyok Steve Andreas és Charles Faulkner változtassuk meg önmagunkat! átalakításának is. (A könyv címe igazából A változás te magad légy! és kérlek még ne jegyezzetek rá elő a pécsi Tudásközpontban, ha szeretnétek hozzá könyvajánlót. Köszi!)
Na ennek a könyvnek még az előzőnél is inkább selfhelp íze van, ami ne ijesszen meg senkit, mert maga a háttérelmélet szerintem nagyon is hasznos. Az egész NLP (neurolingvisztikus programozás, melynek lényege gondolataink és ezáltal viselkedésünk újraprogramozása) tapasztalatokra épül és alkalmazzák pszichológiai körökben. Jómagam biorezonancián keresztül ismerkedtem meg vele a kezelést végző doktornő által, ő ugyanis az orvosi után ezen a területen képezte tovább magát.


A könyvet olvasva eszembe jutottak azok a gyakorlatok is, amit az Erasmus szemeszter alatt felvett "Kreatív gondolkodás a reklámozásban" című tantárgy során végeztünk. Nagyon érdekes és interaktív óra volt, pont olyan, amilyen a kis reklámpalántákhoz illik szárnybontogatás időszakában. Nekem persze sikerült úgy lezárnom, ahogy nem illik, dehát (dehát, ha mondom!) minden meg nem értett zsenivel ez történik, nem igaz? 


Ha már itt tartunk, azért ajánlanék egy filmet is, amit ezen az órán néztünk (volna meg egyszer, de én kint Starbucks forrócsokiztam a tavaszi napsütésben a tanterem előtt!!! a fűben, kedves cinkostársammal, Vicktóriával). Szóval a filmet végülis utólag magam néztem meg, de amiért ajánlanám, az az, hogy... sokakat elindíthat a változás útján, de legalább elgondolkodtatja az arra fogékonyabbakat, ez pedig A békés harcos útja (2006). Mondjuk már csak a pasiért is érdemes megnézni, főleg, hogy sportolót alakít, de a mondanivalója se utolsó. Ja és életrajzi ihletésű. Könyv alapján készült a film. Pont. Mosolygó figura.

Török tükör, cukorpékné és Mona Lisa szeretője

Nos, akkor kezdjük is három könyvvel, amikre az elmúlt napokban bukkantam.

Tegnap nagytakarítás volt bátyám barátnőjénél, és kezembe akadt Horváth Viktor: Török tükör, valamint Petra Durst-Benning: Die Zuckerbäckerin című könyve.

A libri leírása szerint, a szulejmáni időkbe repít vissza minket Horváth Viktor, ahol a két kultúra és világ találkozik egymással. Doris Tschögele readme-re írt ajánlója alapján a Die Zuckerbäckerin pedig egy testvérpárról szól, akik nagyon különböznek egymástól és mivel szegények, tolvajokként "keresik meg" a napi betevőt. Aztán egy napon a börtön helyett a királyi konyhán kötnek ki. A regény Doris véleménye alapján izgalmas és szépen mutatja be a XIX. század kori életet a német udvarban.

Pierre La Mure: Mona Lisa magánélete című életrajzi regényére a Tudásközpontban bukkantam rá, az újságok felé haladva. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, engem mindig valamilyen különleges érzés fog el, mikor így bukkanok rá könyvekre, akár tetszenek a későbbiek folyamán, akár kicsit "langyosabbnak" ítélem meg őket elolvasásuk után, mindenesetre olyan eleve elrendeltetettség íze van a dolognak. Egyszer szívesen végeznék marketing kutatást arról, hogy mikor borítók alapján választunk könyvet, az milyen kapcsolatot mutat belső személyiségünkkel. Bár lehet oltári nagy hülyeség, én azért kíváncsi vagyok!

Az említett könyvekre visszatérve, ha sikerült elolvasnom őket, talán megkockáztatok egy személyes ajánlót is. Kellemes vasárnapi ejtőzést mindenkinek!

Hurrá, nyaralunk!

Sziasztok!
Elkészült a "publikus FB falam"! Ide kerül minden idézet, link, youtube videó ésatöbbi, amiket eddig oda posztoltam.
Jó szórakozást!